Eddig nem igazán írtam két fontos élőlényről, akik nagyon sokat jelentenek az életemben. Leginkább mert Ők az Én felelősségeim, a lelki ismereteim, váraim, vigaszaim, örömeim... Minden ami ahhoz kell, hogy bizalom és kölcsönös figyelem legyen. Nem kérünk egymástól mást, csak is a világot. Sokat gondolkoztam rajta, hogy miként alakulhatott ki ez a kötődés, miként lett közöttünk ennyire feltétel nélküli elfogadás. Ha haza jövök akkor Ők örülnek nekem, ha elmegyek akkor haza várnak, ha bánatos vagyok megvigasztalnak, ha örülök, akkor Ők is örülnek.

Néha eszembe jut, hogy vajon boldogok velem? Azt hiszem igen! Amikor a szemükbe nézek tudom, hogy mit mondanak, bár szó nem hagyja el a szájukat. Amit mondanak az nem több mint egy nyávogás. Egy nyávogás és tudom, hogy kell nekik valami, egy nyávogás és tudom, hogy hozzám akarnak bújni. Az egyik nem más mint egy díva a másik egy igazán sokat mozgó plüss maci.

Díva: A neve Kyra. Egy fekete házi boszorkány. Nagyon okos és egyben borzasztóan büszke is. Mindig tudja mit akar és csak is akkor történhet meg valami, ha Ő úgy döntött. Nem lehet felemelni, hozzáérni, vagy megsimogatni, ha Ő nem akarja. Viszont van valami amit mindig köteles vagyok teljesíteni felé. Ha haza jövök Ő hozzá kell mennem elsőre és köszönnöm neki.

Plüss maci: A neve Molly. Egy hosszú szőrű mozgó plüss.

Azért hívom így, mert gyerek koromban arról álmodtam, hogy megmozdul az Én plüss állatkám, és mondhatom hogy teljesült a kívánságom. Mindene az evés és az alvás. de komolyan, annyit eszik mint Kyra és Én együtt. :-)

Viszont mentségére váljon, hogy könnyen tanul. Vissza hozza a játékot, mint egy kutyus az eldobott botot, táncol, ha jutalom falatot kér (két lábon állva pörög) és hanyatt vágja magát, ha simogatást kér.

Mint ahogy írtam nagyon fontosak számomra, ezért csak is velük vagyok egész és elvihető. Ahogy Ők élnek értem, Én úgy élek értük.

Hogy egy kicsit, másoknak érthetőbb dolgokról is írjak, le kell írnom, hogy megint átrendeztem a szobát. Szerintem ez a rendezkedés, amit 2-3 havonta végzek, valami elfojtott kényszer a folyamatos változtatás iránt. Minden esetre most is engedtem a vágyamnak... Meglepő, hogy ugyan abban a szobában és ugyan azokkal a bútorokkal mennyi féle képen lehet berendezni. Ebből is látszik, hogy a változások jó vagy rossz oldala mindig abban rejlik, hogy honnan nézzük.

Holnap megint munka és vissza a hétköznapokba. Most azt kéne írnom, hogy ez így van rendjén, de azt hiszem most már erősen érik bennem, hogy megváltoztassam azt amit már évek óta meg kellene tennem. Ugyan eldöntöttem, de a tett nem követte még.

Most csak ennyi mondókám volt, talán majd holnap bőbeszédűbb leszek.

Vegyes:

Nos elutaztam a céggel egy csapat építő bulira, mi igazán jól sikerült. A célját elérte, ami az volt, hogy a vezetők egy kicsit jobban megismerjék egymást. Cegléden voltunk az új fürdő szállodában és ugyan kicsit drága szálloda, de ajánlom mindenkinek... igazán csodás hely... Hogy folytassam -persze most nem mondok újat - nagyon sok munkám is volt az elmúlt hetekben. Őszintén mondva nem is látom, hogy valaha vége lesz-e ennek a hajtásnak. Aztán tegnap este Pityu szülinapját ünnepeltük "O"-nál, grilleztünk, iszogattunk és dumáltunk. Érdekes volt mert Laci barátunkkal eléggé kitárgyaltuk a melegek jogait és elfogadottságukat ebben a kedves országunkban. Persze a vége az lett, hogy "ez van" no de ha már beszélünk róla, akkor legalább foglalkozunk a témával.

Hogy egy kicsi helyzet jelentést adjak a pasifrontól... semmi...még csak egy "szia" sincs! Érti ezt valaki? Nem azt várom, hogy minden percben valaki érdeklődjön irántam, csak annyit, hogy az az "egy" írjon már végre! Ennyire nem tévedhetett el valaki... Tegnap eszembe jutott Kisördi, hogy vajon minden rendben van-e velük, de azt hiszem ezt egy jó darabig nem fogom megtudni. Azért egy kicsit hiányzik, de ez a hajó már akkor messzi vizeken járt, amikor megpróbáltam felszállni rá.

Most azt hiszem elmegyek futni, mert nagyon kellemes idő lett kint az előbbi vihar után és kihasználom, hogy nem fulladok meg a 40 fokos levegőtől. :-)

Nem tudom, hogy tudod -e kedves olvasó, de nagyon szeretem a Twilinght című filmet és most láttam, hogy lesz második része is... tessék egy kis bemutató:

Azért a képek sem maradnak el:

Nost igazán nincs is mit kibontanom, hiszen éppen ez a lényeg, hogy ha mindig minden változik, akkor mire mondhatom azt, hogy rendben van? Egy jelenlegi helyzet? Vagy egy pillanat?

De hiszen az már el is múlt...

Talán ami most a leginkább számít, hogy csak ússzak, lebegjek... hogy az élet csak vigyen magával, mint ahogy egy hajó a kietlen vizeket sodródik előre csak annyit tudva, hogy előbb vagy utóbb mindenképpen kiköt valahova. A kikötő pedig várni fogja...

Sokan szeretik irányítani az életüket és megtervezni minden egyes percet, hogy biztosak legyenek abban, hogy kontroll alatt tartanak mindent. A másik típusú ember - ahogy Én is - leginkább rábízzák magukat egy valami egészen más kontrollra, amit igazán elmondani sem tudunk...a lényeg, hogy létezz és éld meg, hogy itt és most létezhetsz... azok akik így gondolkoznak, tudják, hogy az Ő hajóik egy kikötőbe tartanak. Hogy melyik kikötő ez? Hát "Én"!

Minden ami mostanában Kisördi és köztem történt az most egy perc alatt elillant. Csak egy sor, egy mondat és vége... Mit is válaszoltam volna neki? Hogy ne! Ugyan...ez elkerülhetetlen volt. Már napok óta éreztem, hogy hamarosan megkapom ezt a mondatot...
"Elmondtam neki mi van.. Jobb ha most egy ideig nem beszélünk..."

Komolyan..erre mit lehetett volna válaszolni? Kérlelni, hogy maradjunk tovább is titokban? Miért? Hogy ne legyen nyugodt a lelki ismeretem de a büszkeségem tomboljon? Ugyan... ez csak késleltette volna az elkerülhetetlent, ami valójában mindig bekövetkezik. Már a kezdetnél el lett döntve, hogy nincs cél... legalábbis Kisördi részéről... sosem adta volna fel mind azt ami most van és ezt mindvégig tudtam! Nem volt sem remény, sem bizakodás bennem ezzel kapcsolatosan.

Pár bejegyzéssel ezelőtt azt írtam, hogy bizonyára lesz "OK"-a a történteknek...nos, most hogy már mindez csak a múlt - és pont ez a szó a lényeg - nem keresem és próbálom megmagyarázni.

Lezárva és ez így van jól!

Más: Mit lehet tenni, ha a munkánk kezd már nagyon elviselhetetlen lenni... ha abszolút csak egy eszköznek használnak ami semmi másra sem jó, csak, hogy parancsokat hajtson végre, vagy vigyorogjon ha kell?

Mind ezt úgy, hogy még a teljes neveddel sincsenek tisztában...

Felmondani... fura, mert egy kedves barátom mostanában mesélte nekem, hogy mi a terve a munkájával kapcsolatosan, hogy szeretne megszabadulni tőle és olyan dolgot csinálni amit mindig is szeretett volna. Ha most belegondolok, hogy még legalább 40 évig kellene ezen a munka helyen és ebben a környezetben dolgoznom, akkor egy kicsi megrémülök a jövőmet illetően. Azt hiszem ez lesz most a nagy feladat a jövőben, hamar eldönteni mit akarok és utána lépni.

Mindenkinek vannak lehetőségei választani..., hogy merre halad az életben. Ha valami nem jó, vagy nem jó irányba halad akkor azon módosítani kell. Persze ezt a mai világban nagyon nehéz, de nem lehetetlen, nem megoldhatatlan... Lehet egy eszközként kezelni a munkát, de az csak átmenetileg jó, amíg minden mást rendbe teszel magad körül...Hű..ez a mondat érdekes lett...mert egy kicsit bevillant a kérdés, hogy minden rendben van?

Azt hiszem a következő blog bejegyzésben kibontogatom...

Egy újabb képsorozat az örök kedvencről, Phils Spot -ról:

Ami viszont még jobbá tette az egészet, hogy mind ezt a barátaimmal néztem meg. Mostanában nem nagyon találkoztunk és jó volt újra látni Őket! "O"..annyi mindent akartam mondani és annyi mindent nem mondtam... nem szeretném, ha még egyszer ilyen sokáig nem beszélnénk... Ok?

Még tegnap de. Pityu eljött értem és elmentünk hozzájuk. Igaz végig XBox-tam az időt, de akkor is vele voltam! Köszönöm!

Este persze ismételten egymagam ültem a kanapén és még a drága Nemeszisz sem volt itthon.. hiányzik is ám, de holnap már jön haza!

Egyedül esténként a kanapén olyan mint ha az idő megállna és mozdulatlan lenne. Nem változik semmi, nem érzek semmit, csak azt, hogy minden csendes és üres... bármit is csinálok, Tv-t nézek, játszom, olvasok akkor sem múlik az érzés, hogy valami hiányzik... de mi?

Egy "társ", vagy valami más?

Ha most azt kérdezem magamtól, hogy ha "társ" akkor aki leginkább az eszembe jut most az "Kisördi"... de mint tudjuk ez nem lehetséges...ha azt kérdezem, hogy mi az a "más"...akkor arra nem tudom a választ. Ebből az következik, hogy amit szeretnék azt nem kaphatom meg, amit meg nem tudom, hogy mi az, na azt fogom megkapni.
Érti ezt valaki?

Tudni, hogy valamit amit szeretnél nem kaphatsz meg, olyan mint várni a világ végén a buszt, hogy haza vigyen, de a világ végén nem jár a busz...
csak ezt nem tudod...

Meglepő, hogy a pillanatok útját járva jutottam el ide... Azért, mert most döntenem kell, hogy ez jó vagy rossz így... és úgy lesz ahogy döntök... viszont most nem akarok gondolkodni ezen... azt hiszem, hogy most inkább egyszerűen csak élvezem a csendet... még a fák sem mozdulnak...

Szép álmokat!

Chris mc Nally: