Nos igyekszem az elején:
Reggel amikor felkeltem azon gondolkodtam, hogy mit álmodtam. Azért volt ez fontos, mert arra emlékeztem, hogy fontos és tanulságos álom volt, de persze kellett hozzá egy kávé, hogy az agyam rövid távú memóriája beinduljon. Egy pár perc után elkezdtem emlékezni és örülök, mert valóban fontos volt.
Miután elindult minden porcikám, elkészültem és elindultam "O"-hoz. Az igazán "kellemes" és "igényes" BKV-t vettem szolgálatba, hogy elszállítson a célomhoz. Azért írom így mert hiába csak metróval és villamossal mentem, eléggé érdekes emléket hagyott. Persze leginkább BLV-el közlekedem, de ma valahogy az összes "csöves" és idióta az Én járataimba szállt be. Melegben ez eléggé érdekes lékőrt produkált.
Miután oda értem egész de. napoztunk majd egy ebéd után elmentünk Pityuval és "A"-al moziba és megnéztük a Nász-ajánlat című filmet. Komolyan mondom, ilyen sokat régen nevettem egy filmen. Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg, mert nagyon jó film!
Amint vége volt a mozifilmen elmentünk „A”-hoz és Pityuhoz megnézni, hogy miként haladnak a házuk felújításával. Mondhatom nagyon ügyesen és kitartóan csinálják.
Nos ennyi a rövid változata a mai napomnak, de ami a lényeg volt, hogy végre nem itthon ültem és unatkoztam, hanem azokkal az emberekkel töltöttem, akik igazán fontosak a számomra.
Más: Egy hónapja azon gondolkodom, hogy szeretnék venni egy autót és most igen csak elhatároztam magam, hogy meg elmegyek jövő héten és kinézek magamnak, egy hozzám illő és műszakilag megfelelő gépjárművet. Erről majd egy másik bejegyzésben bővebben beszámolok.