Elkezdtem visszaolvasni az elmúlt napok msn és email üzeneteit, illetve azokat az SMS-et amiket „várj”-al, vagy „Fütyis”-el, netán „Z”-el leveleztem. Mindenkiét, akit szerettem volna az elmúlt időben megismerni, szerettem volna megragadni, megérteni…Ahogy olvastam a válaszaimat, a kérdéseimet vagy az azokra kapott válaszokat rájöttem, hogy teletömtem Őket felesleges hittel, reménnyel, vagy lelkesedéssel. Olyan érzésekkel, vágyakkal, amik még kimondásra sem kerültek, amelyekben ott van a vágyakozás, hogy talán Ő lesz az életem párja… talán kincset találtam… Most már rájöttem, hogy egy tévedés volt mind. Hogy minden kimondott vagy leírt szó, csupán egy dologra volt jó, hogy végre valaki kimondja, hogy ki erőszakoljam belőlük, amire már olyan nagyon régen várok… azt a pár szót, ami a lelkemnek oly nagyon hiányzik…„…”Most látom csak igazán, hogy tele vagyok bizonytalansággal, kétellyel, félelemmel és ezért eltökélten tudni akarom tőlük a választ, hogy mit akarnak tőlem. Előbb felteszem ezt a kérdést, mint sem megismernének, vagy megértenének, vagy akár Én magam tudnám, hogy kitől kérdezem.
Annyi kérdés van bennem, amire nem tudom a választ, annyira sok tévhit és álom kering idebent….
Miért hozza a reggeli napfelkelte mindig a végét a dolgoknak?
Miért tanácsolja mindenki azt, hogy élvezzem az életet, ha „Ő” amitől élvezném nincs meg?
Miért ad reményt, ha nem is tudja mi az?
Miért, miért….???
Mire jó ez a sok szar kérdés?
Fogalmam sincs, de így működöm… Talán hibás működés, talán csak kimerültség, de az is lehet, most jött el az idő, hogy megtegyem azt, amit fél éve tervezek már…
