Vissza olvastam a blogomat, hogy milyen bejegyzéseim voltak az elmúlt időben és ami leginkább kitűnik a sorokból az a magány, körítve egy kisebb negatív hangulattal. Ugyan mindig voltak indokok a bejegyzések mellett, hogy miért voltam éppen abban az állapotban, de azt viszont be kell látnom, hogy ideje átértékelnem a dolgokat, átgondolnom, hogy valójában miben is vagyok most illetve ha tovább megyek, akkor mi az amire igazán szükségem van jelen állapotomban!?

Egy biztos, hogy ami a leginkább okozza a jelenlegi állapotom, arra a legjobb kifejezés a magány. Ez alatt azt értem, hogy a sok munkám mellett csak telefonon vagy msn-en beszélgetek mostanában a barátaimmal, illetve ha van egy kis időm akkor leugrom hozzájuk egy pár szóra (egy iroda házban dolgozunk), de ez igen csak kevés ahhoz, hogy igazán jól és minden bennünk rejlő és kimondásra váró dolgot megbeszéljünk.

A másik, hogy igen csak szeretem ha van mellettem valaki, mint egy "pár", mivel mindenki, így Én is társas lény vagyok és ezt nem lehet és nem is akarom kiűzni magamból. Ami ebben viszont sajnálatos, hogy bár sokat változtam külsőleg (-14kg és kondi), még így sem történik semmi... Mint tudjuk elsőre úgy is a külső dönt... Sok ismerősöm azt mondta, hogy Én nem az Alteregoban, vagy a kék iwiw-en fogom megtalálni a párom, hanem valami váratlan és merőben meglepő pillanatban... Ebben lehet valami, na de azért ehhez kell egy igen csak nagy türelem és abból nekem most nem valami sok van... Igyekszem persze pozitívan látni ezt a részét is az életemnek, hiszen minden ami "most" van, valamilyen döntésem következménye.

Hogy tovább bontogassam a jelenlegi helyzetem, nem elhanyagolható a munkám iránti elkötelezettségem, hozzáállásom. Az észre vettem, hogy mindig valami eltérőt írok a napi munkáimról, de összességében be kell látnom, hogy sokan irigyelnek a pozícióm és a munkaköröm miatt, így ideje, hogy Én is elégedett legyek. Ha túlzottan céltudatos és törekvő vagyok, akkor nem veszem észre, hogy valójában elértem amit akartam. Néha meg kell állnom és körbenéznem, hogy ezt akartam-e... Igen ezt, csak nem látom a saját "egomtól".

Mivel nem mindig gondolkodom normálisan, ezért nem csak a párkapcsolat, illetve a munkahely nézőpontokból vizsgálom magam, hanem egy kicsit mélyebben is. A gondolataim és érzéseim kicsit cserben hagytak mostanában... Ez alatt az intuícióim, álmaim, "látásom" elvesztését értem. Túl sokat engedek meg a külső egómnak és még ha azt hiszem, hogy "Én" használom őt, ez talán az elmúlt hetekben nem így volt. Azt hiszem, hogy van egy szint amit elérve már nem veszem észre, hogy nem a szükséges és számomra felemelő pillanatokkal foglalkozom. Hogy érthető is legyek, túl sokat töprengek, gondolkodom ahelyett, hogy mindent hagynék áramlani, de semmit sem megérteni.

Feltettem egy kérdést magamnak a bejegyzésem elején "hogy valójában miben is vagyok most és mi az amire igazán szükségem van?" és azt hiszem, hogy a választ nem fogom most megtalálni. Ez nem jelenti azt, hogy most ezen fogok töprengeni, hanem leginkább csak megélem, aztán úgy is megtudom és pont ez a döntés ami nem volt meg mostanában, amit nem tettem meg... Nincsenek döntéseim, csak vacillálok... remélek, hiszek, bizakodom, találgatok... és ez nem Én vagyok! Elfelejtettem az örök mottómat:

"Nem a képességeink mutatják meg, hogy kik vagyunk, hanem a döntéseink."

Most eléggé jól leírtam és megértettem az elmúlt napokat, és mint tudjuk a tudás hatalom, ebből is következik, hogy nem vezethet más felé az utam, mint újra felfelé... :-)