Amikor nem dolgozom és itthon vagyok, akkor leginkább azon tűnődöm, hogy mit tehetnék még azért, hogy legyen valakim. Nos mielőtt még bele merülnék egy újabb unalmas “egyedül vagyok “ bejegyzésbe, inkább az ellenkezőjét írom le. Azt, hogy milyen próbálkozások, randik és beszélgetésiem voltak mostanában.

Pár bejegyzésben írtam, hogy fent vagyok különböző ismerkedő oldalakon és minél tovább leszek regisztrálva ezekre az oldalakra, annál inkább beigazolódik számomra, hogy ezek a weboldalak igen is hasznosak és jó kiinduló pontot adnak egy kapcsolathoz, ismeretséghez. Talán azért mert segítenek túl lépni azon a kínos megszólításon amit egy hirtelen találkozás alkalmával meg kell tenni, vagy azon, hogy valami igen kínos meglepetés érjen. Itt legalább kapok egy kezdő képet, ismeretséget valakiről (persze ha kitölti az adatlapját).

Az elmúlt hetekben leginkább csak pár üzenetet váltottam különböző srácokkal és ha már itt tartunk had tegyek fel egy kérdést. Miért van az, hogy nem tudnak a pasik köszönni? Sem el, sem üdvözletként. Na mindegy, biztosan meg van az okuk rá. :-)

Szóval néhány beszélgetés eléggé érdekes és izgalmas volt, de egyszer csak vége lett. Ezekről nem igazán tudok és akarok többet írni.

Előre leszögezném, hogy mindig a kép dönt elsőre és az határozza meg, hogy valakitől akarunk-e valamit vagy nem! Ez mindenkinél így van, hiszen ha valaki aki nem tetszik nekünk, akkor miért akarnánk összejönni vele. A Sex fontos egy kapcsolatban, így a kinézet is. Buta duma, hogy a belső számít csak… Nem! A külső és utána a belső.

Viszont ha külsőleg tetszik és közös a szimpátia, akkor elkezdtünk beszélgetni, de ha nem akkor vissza írom mindig, hogy nem szeretném folytatni, sem elkezdeni. Ha két pasi elkezd levelezni, akkor egyből átmennek a sima szia-szia és a mi a hobbyd, mit szeretnél kérdéseken. Tényleg ha valaki azt kérdezi, hogy “mit keresel?” arra helyes ha azt válaszolom, hogy éppen a lakáskulcsomat?  Ennél sokkal jobb szerintem, ha kibővített verzióban kérdezi “kit, mit keresel?”. Erre a legjobb válaszom, hogy Bélát és a lakáskulcsomat.

Na jó, persze ez csak egy vicc, de szerintem tényleg érdekes és haszontalan kérdések.

Ha valakivel nem ragadunk le ezeknél a sablonos kérdéseknél és lehetőségünk van komolyabb témákra rátérni, akkor általában a végén mindig megbeszéljük, hogy találkozunk. Itt már tudom, hogy a többi csak a személyes találkozáson múlik. Megjegyezném, hogy egy ilyen találkozó csak is az első 30 mp-ről szól. Semmi más nem  számít annyira mint az első 30 mp. Amikor találkozunk és kezet fogunk akkor már eldől minden. Az is, hogy találkozunk-e újra vagy sem. Mindegy miről fogunk majd beszélgetni, ki-mit iszik, vagy miről mi a véleményünk, csak az a bűvös első 30 mp számít. Ha a találkozáskór tetszem neki akkor azt észre lehet venni, de ha nem akkor csak udvariasságból is, de megiszik velem valamit. Persze ez nálam is így működik és biztos vagyok benne, hogy mindenkinél.

Bizonyára nem nehéz kitalálni, hogy csak az “udvariasság” volt az, ami meghatározta a randikat amin mostanában voltam, mert különben nem írnám most ezt a bejegyzést, vagy legalább is valami rózsaszín mondatokkal dicsekednék az új ismeretségemről. :-)

Újabb kérdés: Amikor elválunk egy randi után és azt mondjuk, hogy “inkább barátok” akkor ezt miért mondjuk? Már mint úgy sem fog holnap felhívni, hogy “szia barátom, keresed még a kulcsod?”. Soha többet nem fog írni, hívni, akkor meg miért nem azt mondják, hogy köszi, de nem…!? Nem fogok ott összeomlani és hisztibe kitörni, toporzékolni. Vagy talán mások ilyeneket csinálnak és a pasik már félni őszintén kimondani a tényeket? Ha nekem tetszett az a valaki, akivel találkoztam, de Ő jött ezzel a dumával akkor csak annyit tudtam válaszolni neki, hogy “köszi, de barátaim már vannak és nem kell köríteni, sok sikert!” Persze megdöbbentek ezen, de egyből rájöttek, hogy tényleg nem kell nekem a rizsa. Ha pedig valaki nekem nem tetszett, akkor ezt már a találkozás után egyből elmondtam és megkértem, hogy döntse el, hogy így is akar-e velem valamit inni, vagy nem…

Őszintén bevallom a statisztika az első verziót hozza ki többnek. Volt, hogy megkérdeztem, hogy miért? Erre olyan választ kaptam amitől le tudtam volna kaparni a mellettem álló bérház vakolatát… “Mert téged inkább egy legjobb barátnak tudnálak elképzelni,…” Ez meg milyen válasz? Nem is megyek bele jobban, mert most csak a saját lakásom fala van hozzám a legközelebb. :-)

Mindig eltűnődöm azon, hogy vajon Én állok rosszul az emberekhez és ez taszítja Őket, vagy a külsőm ami ennyire kétségbeejtő lehet, netán jobb ha csöndbe maradok, mert hülyeségeket beszélek egy randin? Nem tudom… de a meleg barátaim szerint bolondok, ha nem akarnak megismerni. :-) Azt hiszem, hogy most a nagy egoizmusom megfelelő ahhoz, hogy lezárjam ezt a bejegyzést, és elégedett vagyok, mert a lényeg, hogy a lehetőséget megadtam, megadtuk egymásnak és kitartok amellett, hogy jelenleg a türelem lehet a legfőbb erény, amivel hozzáállhatok most az ismerkedéshez.