Kicsit elmaradtam az előző bejegyzésemben tett ígérettel Még pedig, hogy beszámolok a magyar melegfelvonulás eseményeiről. Azt hiszem, most ellent mondok magamnak, mivel ebben az országban nem, hogy nem tisztelik a méltóság menetét, de még kijelentik a politikusok és az állampolgárok, hogy csak rosszat tesz nekünk. Csak azt látják és úgy vélik, hogy a melegek rózsaszín boával a nyakukban és közszemérem sértő módon az utca közepén szexelve tudnak csak élni. Még csak egy halvány esély sincs arra, hogy megértsék és elfogadják a melegek életét. De hogy is tennék, hogy ha Magyarországon még mindig betegségként kezelik a politikusok is, ha valaki meleg. :-(
Azt hittem egy kicsit közelebb áll Magyarország a nyugati gondolkodáshoz, de azt kell mondanom, hogy nem így van!
Más:Viszont boldog pillanatim is volt bőven az elmúlt napokban, mivel megvettem életem első kisautóját. Egy Fiat gépjárművet! Gyors és határozott döntés volt és az ország másik oldalán választottam ki.aki ismer, az tudja, hogy nagyon régi álmom volt, hogy legyen saját autóm és most végre a hosszú munka meghozta gyümölcsét! :-)
Ma még vár rám egy randi és nagyon izgatottan várom, mert egy nagy kincset találtam, így most már csak a szikra hiányzik! :-)
Szép estét!