Meg szoktad magadtól kérdezni, hogy mi az, ami most hiányzik az életedből? Mi az, amire most leginkább vágysz, hogy meg legyen?

Igen?

Azért kérdezem, mert valóban érdekel, hogy vajon más is ugyan azt kívánná amit Én!? Ugyan arra vágyik mint az Én lelkem!?

Amikor az életemre gondolok, akkor mindig eszembe jut, hogy fontos a pozitív gondolkodás, a pozitív látásmód, ezért igyekszem a gondolataimat abba az irányba terelni, hogy elégedett legyek azzal amim van, amit megteremtettem és büszkén, megnyugodva gondoljak mindenre ami körbe vesz. Végül is, Én döntöttem így… Én teremtettem a saját képemre a világot!

A lényeg, hogy még a legpozitívabb gondolatmenetem végén is csak egy dolog van, ami ott árválkodik és nem tudok vele mit kezdeni…de még megnevezni sem tudom…

Milyen vicces nem, hogy egy olyan dolog után vágyakozom, egy olyan dolgot keresek, amit megnevezni sem tudom, nem tudom, hogy hívjam, csak azt tudom, hogy létezik.

Ezt az egyet biztosan tudom! Hogy létezik…

Mostanában megint túlzottan sokat foglalkozom azzal, hogy meg tudjam nevezni, annyira sokat töprengek rajta, hogy belemegyek olyan dolgokba, olyan cselekedetekbe, amire semmi szükségem sincs, ami csak bosszúságot okozott. Irigykedem, kérek, magyarázkodok, próbálkozom… de sorolhatnám, de mind ezt miért? Hogy sok nevesített még csak meg se értse, még csak meg se próbálja a lehetőséget, a tiszteletet elfogadni, megragadni…

Persze tudom és értem amit most magadban gondolsz, hogy akkor miért fordítok rá figyelmet, energiát, vagy egyáltalán miért hagyom, hogy így éljem meg a saját döntéseimet, de ha csak egy kicsit is végig gondolod, akkor őszintén… mi mást tehetnék? Mindig az gyarapszik, amire a figyelmed irányítod!

Mondjuk persze mind ezt lehet mértékkel is, de amikor azt mondom, hogy van rossz tulajdonságom, nos… hát ez az egyik!

Szeretem az életem, szeretem az életem pillanatait és elégedett vagyok tényleg, de valahogy a természetemből fakadóan nehezen értem meg, vagy tudom elfogadni, hogy létezik az életemnek egy „nem” oldala is. Évek óta nem voltam olyan helyzetben mint most, hogy még hetek múlva is egy név járjon csak az eszemben, a gondolataimban, hogy megértsem miért nem mondhatom ki többet a nevét. Miért fontos ennyire, hogy tudjam az okot, az okozatot… miért nem lépek csak egyet előre. Vagy akár mondhatnám azt is, hogy miért esik nehezemre megtalálni egy esti kávézásban a jót, a pillanatban a puszta elégedettséget és nem akarni többet, mint amit tud és akar nyújtani? Ott van még, amikor szimplán egy profil miatt képes vagyok saját magamban keresni a hibát, mert szóra sem méltat, választ sem ad, de akár csak érdeklődést sem mutat.

Lehet, hogy most ezt olvasva úgy tűnik neked, hogy el vagyok keseredve, de ez nem igaz. Nem igaz, mert nincs miért, hiszen, csak körbe kell néznem magam körül… mindenem meg van, amit sokan csak remélni tudnak, hogy egyszer nekik is megadatik.

Most csak egy dolog jár a fejemben, ami itt motoszkál már napok óta, azóta, hogy az Alteregoban voltunk, hogy ha szeretném megtudni a nevét, akkor csak egy dolgot kell még megtennem….

Meg kell kérdeznem Tőle!