Elkezdtem a szabadságomat tölteni. Kértem 2 napot, hogy egy kicsit pihizzem, vagy legalább amivel el vagyok maradva, azt megcsináljam (ablakpucolás, fürdő, vásárlás, barátok).

Sokan kíváncsiak, hogy halad a társkeresés...nos magam sem tudom. Van aki nem tud dönteni, van aki nem hív vissza, van aki nekem nem ok és van aki csak kalandot keres.
Elkezdtem olvasni egy könyvet... Müller Péter: Szeretetkönyv. Ajánlom másoknak is, nagyon meglepő és hasznos dolgokat olvastam. Leginkább az emberek egymáshól való viszonyulását látja jól és magyarázza el, hogy miként gázolunk át egymáson, illetve mennyire nem vesszük észre, hogy amit egész életünkben keresünk sokszor elhalad mellettünk, mag az egónk miatt nem vesszük észre.

Shakespeare azt mondta, hogy "S ha maradt még csekély erőm, az már a magamé csak".

Nos ezt átgondolva és a szövegkörnyezetet amiben a könyvben le volt írva végiggondoltam, hogy talán Én is túl ego vagyok? Adok valamit a barátaimnak, vagy azoknak az embereknek, akik körbe vesznek? Nem tudom, de remélem megválaszolják majd ha olvassák...

Egy biztos, hogy nem csodálkoznék ha Jakub Stefanonak nagy lenne az egoja... már csak azért is, mert angyalok faragták az arcát :-)