…a fiú csak feküdt a fűben és nézte a kék eget. Mögötte a víz halk hullámokban ostromolta a partot, elhozva a várt pillanatot, melyet egész nap oly nagyon remélt, ki hosszú utat tett meg, hogy láthassa kedvesét!
Mikor megérkezett, egy hang hallatszott… szia Hercegem!
Pillanatok telnek, múlnak, de a fű sem rezzen és a víz sem szárnyal… az idő megállt, hosszan táncolt… majd eltelik a nap és kezdődik egy újabb álom!
Hát így telt a vasárnapom! Persze ez csak egy töredéke, de nem igazán van kedvem megosztani mindent!
Úgy érzem lassan vége a blog írásnak és már nincs szükségem rá, így a napokaban kitűzöm a pillanatot amikor már nem kerül bele több bejegyzés… Talán egyszer újra írom, de akkor már más céllal és más célnak…
