Annyi minden kavarog most a fejemben. Csapongok a gondolataim, a valóság és az érzéseim között. Vágyak, álmok, kérdések, kételyek, hit, magány… de sorolhatnám a végtelenségig. Azt sem tudom hogyan írjam le, vagy miként meséljem el idegen embernek, vagy egyáltalán hogyan értsem meg saját magam, mind azt ami ide bent van, ami Én magam vagyok.

Mindig is nehéz elmondani azt amire gondolunk, mert a szavak sosem fogják annyira átadni a gondolatainkat, vagy érzéseinket, hogy teljesen megértse az “idegen” . Ilyenkor bánom, hogy az ember nem képes az érzéseit is átadni másoknak, hanem egyszerű szavakkal kell elmondanunk, megérttetnünk mindazt ami annyira mélyen van… legbelül.

Talán a legegyszerűbb, ha most nem neked olvasónak próbálom meg elmondani mind ezt, hanem úgy írom meg, mind ha valaki más történetét mesélném el neked. mondjuk egy kedves barátomét. remélem így érthetőbb lesz!

Tehát ez a barát valójában egy kollégám. Egy kolléga akivel együtt dolgozom és eléggé sok mindent megosztunk egymással. Egyik reggel ez a kolléga később ért be a céghez mint én kb. 10 perccel. Ez idő alatt Én már elolvastam a legfontosabb leveleimet és amikor beért, csak annyit mondott, hogy igyak meg vele egy kávét. Én persze azonnal kaptam az alkalmon, hogy végre megihatom a reggeli kávémat és nyomban el is indultunk elkészíteni. Miközben a kávét készítettük, feltett egy személyes kérdést.

- Hiszel Te Istenben?

Kicsit megdöbbentem a kérdésén, de persze egyből meg is válaszoltam neki, hogy

- Igen… persze, hogy hiszek Önmagamban!

Egy perc csönd és kisebb gondolkodás után csak annyit kérdezett:

- Te Istennek tartod magad?

- Csak is annyira tartom magamat Istennek, mint amennyire téged is barátom! Feleltem neki.

- De Mi nem is vagyunk Istenek! Erre nem válaszoltam, hanem inkább cukrot tettem a kávémba, tejet és elindultam a pihenő felé. A liftbe nagy sóhajjal és lehajtott fejjel lépet be, úgy mint egy gyermek, mint amikor a sarokba küldik a szülei büntetésbe. Amint bezáródtak az ajtók megkérdeztem Tőle:

- Van valami baj, történte valami amit el szeretne mesélni?

Felnézett és elkezdte mesélni, hogy amikor haza megy akkor semmi más nem jár a fejében, csak a magány… Hogy egyedül kell megint lefeküdnie és, hogy úgy érzi, hogy ebbe lassan beleőrül. Nem értettem, hogy konkrétan hova szeretne kilukadni, de próbáltam vele megérttetni, hogy ez csak egy állapot amiben most benne van és türelmesnek kell lennie, mert nem tudhatja, hogy mit hoz a holnap. A legjobb tanács amit adhattam neki, hogy a most foglalkozzon csak a munkájával, mert lehetősége van elérni mid azt amit kitűzött magának célként és lehetősége van megvalósítania mind azt amiben hitt.  Láttam rajta, hogy minden szavam és mondatom kezdte világossá tenni számára azt a lehetőséget amire fel akartam hívni a figyelmét. Úgy éreztem, hogy megfogadja a tanácsomat, még ha szó szerint arra is kértem, hogy zárjon ki mindent és csak a saját életével, karrierjével foglalkozzon. Persze hozzá tettem azt is, hogy legyen nyitott mindenkire akit vele szembe fúj a szél, hiszen ha nem figyel és veszi észre a falevelet ami az ő vállára készül leszállni, akkor azt a levelet többet már nem biztos, hogy megtalálja a földön fekvő többi levél közt.

 

Miután megittuk a kávénkat vissza mentünk dolgozni. Teltek a hetek, a hónapok és persze Ő egyre jobban és jobban koncentrált a munkájára, a lehetőségére. Elvállalt mindent amit csak meg tudott csinálni, Én meg nem tehettem mást, mint végig néztem, hogy miként söpri le a válláról a színekben pompázó leveleket melyek azután elvesztek a földön lévő lomberdő között.

Pár hónap után, egy reggeli kávézás közben – mind ha bezárult volna a kör – csak annyit mondott:

- Megtaláltam…

- Kérdeztem Tőle, hogy mit találtál meg?

- Nem mit, hanem kit.. válaszolta.

 

Csak néztem és vártam, hogy folytassa mert nagyon kíváncsi voltam, hogy kivel ismerkedett meg. Nagy mosollyal és boldogsággal kértem, hogy mondja el, kivel találkozott….

Lehörpintette az utolsó korty kávéját, majd felállt a fotelból és egy lendülettel a szemetesbe dobta a papír poharát. Megfordult és csak annyit mondott nekem:

- Megtaláltam a Te Istened!

Szép álmokat!