Szeretném folytatni az “Egy fiú története” című bejegyzésemet. Vannak akik kicsit bizonytalanok voltak azzal illetően, hogy a fiú, akiről írtam, az Én vagyok-e, vagy csak egy szimplán kitalált történetet meséltem el. Nos, hogy választ adjak… igen a saját történetemet írtam le. Végül is ez az Én blogom...

És most a folytatás:

Az "Igen" ami a táblára volt írva, oly erővel bírt a fiú szívébe, hogy úgy döntött megáll az útján és végig gondolja merre is tart, vagy merre is kell valójában mennie. Választ keresett mindenre.. a vágyaira, a kérdéseire, a gondolataira, a bánatára az elmúlt idők magányára. Választ, hogy megértse, miért történik most mind ez vele, miért van az, hogy minden percben csak egy érzés keríti hatalmába, hogy az út amiben annyira bízott nem más, mint a legfőbb vágyának lassú bukása.
És ekkor egy röpke gondolat suhant át elméjén, hogy talán nem is az út, hanem valami másban kell keresnie a gátat, ami úgy áll előtte, mint a régi korok kapui és annyira áttörhetetlen, hogy az ostrom ami folyamatosan sújtja, gyengíti a lelkét.
Egy fal... egy nagy fal… de vajon mi lehet mögötte, mi az ami annyira büszkévé és áthatolhatatlanná teszi?

A fiú, ahogy végig gondolta kérdéseit és válaszait, rádöbben arra, hogy nem szabad hibáztatnia sem az utat ami egykor még tele volt nagy pillanatokkal, sem az útját keresztező személyekben, akik csak egy percet kértek, hogy megismerjék majd folytatták saját ösvényeiket, sem a világot amiben Ő is egy szikra a láng között. Ha valakit hibáztatnia lehet a kudarcaiért, az nem más, mint Önmaga. Saját egóját, saját tetteit és döntéseit...
Ahogy teltek a percek, az órák, a fiú úgy vélte, itt az ideje, hogy egy kicsit megálljon és semmi mással ne foglalkozzon, mint hogy egy saját tisztást találjon, ami csak az Övé. Egy tisztást, amit nem azért érzi magáénak, mert valaki várja ott, vagy mert a büszkesége és magánya elleni küzdelmének végső mentsvára, hanem azért mert nincs ott semmi és senki… csak Ő!

A fiú oldalra nézett és megpillantotta, hogy az ösvény mellett van egy kis kunyhó, ami eltörpül a körülötte lévő hegyek lábainál, de még is biztos menedéknek és pihenőnek tűnik. Elindult hát, hogy megpihenjen egy időre és az otthon melegében átgondolja önmaga minden létét, minden gondolatát és megtegye azt amit valójában nem volt mersze, mielőtt elindult útján… meghozza a döntését!
Becsukta ajtaját, de a kulcsot nem használta, nehogy örökre kizárja a külvilágot, a kíváncsi embereket, hiszen lehet, hogy valaki Őt keresi…