Mindig amikor leülök, hogy megírjam a bejegyzésem annyi mindent tudnék írni,de közben ha mindent leírnék akkor több oldalas lenne a bejegyzésem. Talán megoldás lenne, hogy ha többször írnék és nem csak 2-3 naponta, hanem mondjuk minden nap szánnék rá pár percet. Persze aki blogol, az tudja, hogy ez nem pár perc, főleg ha csak arra gondolok, hogy mennyit szenvedek a képek válogatásával.
Most már elkezdem a lényeget is, mert tényleg van mit írnom.
Kezdem azzal, hogy a hétvégém nagyon jól sikerült. Hogy is sikerülhetett volna másképp ilyen remek időben, fényes napsütésben, mint ami kint volt. Talán ott kezdeném, hogy pénteken átmentem Olgihoz, hogy ott aludjak, dumáljunk egy kicsit, szidjuk a pasikat és iszogassunk. Persze nem így alakult az este, mert Csilla és a barátnője beállított, hát és onnantól kezdve viszont nem mindenre emlékszem pontosan, ezért nem is próbálkoznék azzal, hogy leírom. Az tuti, hogy csajokkal együtt, otthon iszogatni, csacsogni, pasikról dumálni és nosztalgiázni…hogy is fogalmazzak… nagyon „laza”. :-)
Eléggé későn sikerült is ágyba bújnunk két nővel. :-) Érdekes…
Hogy levezessük egy kicsit az éjszakai eseményeket Olgival elmentünk vásárolgatni szombaton. Olyan pihenés képen.. :-) Sikerült is vennem egy jó felsőt (persze kapucnisat) aminek még az árán is meglepődtem. Szerintem el volt árazva de nem problémáztam rajta. :-)
Vettem fehérjét is scitec nutritiont, csokis –kókuszosat, mert már csak ez hiányzott hozzá, hogy minden meg legyen a kemény edzéshez. Az elhatározás szerint heti 4-5 alkalommal szeretnék edzeni és eddig ezt sikerült is betartanom, persze néha eléggé nagy „hisztizés” után veszem rá magamat, hogy elkezdjem. Teljesen igaz az a közmondás, hogy a szépségét meg kell szenvedni.
Szombat este elkezdtem chatelni a gyaloglón és a romeon, gaypointon megválaszolgatni a levelimet. Hát elmondhatom, van egy pár ember, aki nem tudom, hogy mit képzel a világról és magáról. Nagyon durva…
Viszont végre szóba állt velem (köszönhető az új képeimnek) egy srác akit már akkor is kiszemeltem magamnak amikor még a P-sem volt képben. Vagyis évekkel ezelőtt. Azt nem tudom, hogy azóta nem volt párja, vagy újra egyedül van, de sosem akart szóba állni régen velem. Most ugyan beszéltünk de eléggé fura és lassú egy beszélgetés. Gondolom annyira nem érdeklődik „mbdmbd”.
Vasárnap elmentünk a barátokkal egy fürdőbe pihenni, ejtőzni, pancsolni. Nagyon kellett már a téli hónapok után ez a kis felüdülés. Napoztunk, lángost ettünk… J Olyan jó volt!
Amikor este haza jöttünk, akkor még elmentem egy randira a pointos fineromance-al, de nagyon nevetségeses volt. Előző nap 2 órát MSN cameráztunk, de a találkozáskor csak annyit mondott, hogy „másra számítottam” és búcsúztunk is. Most komolyan mire számított? J Képen, camon is látott… nagyon idióta emberek vannak.
Persze minden jó ha vége jó, Lacival elmentünk meginni egy MC kávét és jól kidumáltuk a sok idióta buzit. A két magányos farkas megmondta a tutit! J
Este még egy kis beszélgetés és ma..ti… :-) Kisördivel, aki még mindig olyan szép azt hiszem örök kedvenc marad számomra! Imádni való!
Egy szűrnyű mai nap után most lépek moziba Tomival, de este még leszek.
"...néha eléggé nagy „hisztizés” után veszem rá magamat, hogy elkezdjem." Uh, ne is mondd, pedig én csak súlyzózom. :D