Hát rettentően egy őrült hétvége van mögöttem. Kezdve Kyra ablakban való eltűnésével, folytatva, hogy itthon bedöglött az elektronika és ha ez még nem volt elég, ellopták az autóm rendszámát. Azt sem tudom hova tegyem ezt a sok szarságot, mert ennyi rossz nem szokott velem egyszerre történni. :-(
Tegnap este bementünk a barátaimmal a Budapesti karácsonyi vásárra. Séta a Váci utcában, majd a Vörösmarty téren végig jártuk a vásárt. Forraltból, kürtös kalács, töki pömpöst és minden ami egy ilyen vásárhoz hozzá tartozik! Szóval jót sétáltunk és eltöltöttünk pár kellemes órát együtt.
Boldog szülinapot Ferkó!!! Használd ki, ez a Te napod! :-) Két úriembert küldök neked mára, de csak óvatosan! :-)
Tegnap este eléggé megrémültem, amikor a macskáim az ablakban ültek és az egyik csak úgy eltűnt. Persze aki nem bírt magával és egy szemvillanás alatt eltűnt a sötétben, Kyra volt. Hirtelen felugrottunk Nemesziszel és egyből láttuk, hogy kint van az utcán a macska. Felkaptam a cipőmet és kirohantam, addig Nemeszisz becsukta az ablakot és Mollyt leküldte onnan.
Molly Kyra
Amint kiértem, láttam, hogy két cica is van kint, de annyira sötét volt, hogy nem tudtam a fekete bundájuk miatt megkülönböztetni őket. Persze mind a kettő elkezdett ellenkező irányba rohanni és Én az egyik után szaladtam és hívtam a macskémat. Amint megfordultam láttam, hogy a másik odafut a lakótömb bejáratához és keserves hanggal nyávogni kezdett. Oda futottam Én is a bejárathoz, és látom, hogy Kyra ugrál fel a kilincsre, mert tudta a kis okos, hogy ott szoktam bejönni. Amint megismerte a hangom összekuporodott és hagyta, hogy felvegyem.
Felemeltem gyorsan az ölembe és egyből abba hagyta a sírást, majd a kis mancsaival átkarolta a karom és várta, hogy beérjük a lakásba. Nemeszisz azonnali segítsége és a cicám bizalma miatt nem lett nagyobb tragédia! Az biztos, hogy ha elveszett volna, akkor… akinek van kisállata tudja!
Kisebb sebekkel a lábán és egy kis izgalommal megúsztuk az esti vészhelyzetet!
Aki még nem hallotta annak ajánlom, hogy ezt a történetet olvassa el. A lényeg, hogy “23 éven át némán sikított a kómásként kezelt férfi”. Eléggé megdöbbentő! A cikket itt bővebben is elolvashatod.
“Több mint két évtizedet töltött bezárva a saját testébe a belga férfi, akiről azt hitték, kómában van. Hallotta a látogatók beszélgetéseit, emlékezik, mi történt vele és hogyan próbált menekülni az élve eltemetéstől. Mint szakértőinktől megtudtuk, az eset véletlenül sem egyedülálló, megvan az esély a hibás diagnózisra, a jog ezeket csak akkor kezeli egyértelmű műhibaként, ha a vizsgálati protokol valamely részét kihagyják. Az eset kapcsán kiújult a vita a vegetatív állapotúként diagnosztizált emberek rendszeres felülvizsgálatáról és az eutanáziáról.
"Sikítani próbáltam, de semmi sem hallatszott belőle" - felelte Houben az RTBF belga rádiónak írt nyilatkozatában. "Eleinte dühös voltam, belül tomboltam, majd megtanultam így élni. Sokat meditáltam, álmodoztam, néha korábbi emlékeimbe kapaszkodva, néha egy teljesen más létezést képzeltem el."
Houben 20 évesen, egyetemi hallgatóként szenvedett majdnem halálos autóbalesetet, teljesen lebénult. Az orvosok a nemzetközileg is használt Glasgow Kóma Skála felhasználásával diagnosztizálták a férfit, akit öntudatlannak nyilvánítottak. Többször újra megvizsgálták, az eredmény azonban minden esetben ugyanez volt. Houben saját teste börtönében tehetetlenül figyelte, ahogy az orvosok és nővérek körülállják az ágyát a napi vizitek során, vagy, ahogy édesanyja elmesélte neki, amikor édesapja meghalt. Azonban semmit sem tehetett, képtelen volt kommunikálni a külvilággal, nem tudta mozgatni a fejét, sőt, még sírni sem.
"A 23 évben meditációval és álmodozással töltöttem a napjaimat. Amikor felfedezték, hogy tudatomnál vagyok, olyan volt, mintha másodszorra is megszülettem volna" - nyilatkozta a most 46 éves Rom Houben, aki egy speciális számítógép és érintőképernyő segítségével képes kommunikálni tolószékéből.”
Hogy valami vidám dologról is szó essen, újságolnám, hogy lesz randim. Persze bővebben majd csak utána mesélek. :-)
Ma este elmentünk “T”-el megnézni a New Moon filmet. Mivel az első rész nagyon tetszett, ezért már igen csak vártam a folytatást. Nem kezdem el dicsérni a filmet, mert aki kíváncsi volt rá, már úgy is megnézte, viszont aki még nem látta annak csak ajánlani tudom.
Viszont kiemelném Taylor Lautnert aki igen csak jól néz ki a filmben. Még fiatal, de ellenállhatatlan…