Vissza olvastam a blogomat, hogy milyen bejegyzéseim voltak az elmúlt időben és ami leginkább kitűnik a sorokból az a magány, körítve egy kisebb negatív hangulattal. Ugyan mindig voltak indokok a bejegyzések mellett, hogy miért voltam éppen abban az állapotban, de azt viszont be kell látnom, hogy ideje átértékelnem a dolgokat, átgondolnom, hogy valójában miben is vagyok most illetve ha tovább megyek, akkor mi az amire igazán szükségem van jelen állapotomban!?

Egy biztos, hogy ami a leginkább okozza a jelenlegi állapotom, arra a legjobb kifejezés a magány. Ez alatt azt értem, hogy a sok munkám mellett csak telefonon vagy msn-en beszélgetek mostanában a barátaimmal, illetve ha van egy kis időm akkor leugrom hozzájuk egy pár szóra (egy iroda házban dolgozunk), de ez igen csak kevés ahhoz, hogy igazán jól és minden bennünk rejlő és kimondásra váró dolgot megbeszéljünk.

A másik, hogy igen csak szeretem ha van mellettem valaki, mint egy "pár", mivel mindenki, így Én is társas lény vagyok és ezt nem lehet és nem is akarom kiűzni magamból. Ami ebben viszont sajnálatos, hogy bár sokat változtam külsőleg (-14kg és kondi), még így sem történik semmi... Mint tudjuk elsőre úgy is a külső dönt... Sok ismerősöm azt mondta, hogy Én nem az Alteregoban, vagy a kék iwiw-en fogom megtalálni a párom, hanem valami váratlan és merőben meglepő pillanatban... Ebben lehet valami, na de azért ehhez kell egy igen csak nagy türelem és abból nekem most nem valami sok van... Igyekszem persze pozitívan látni ezt a részét is az életemnek, hiszen minden ami "most" van, valamilyen döntésem következménye.

Hogy tovább bontogassam a jelenlegi helyzetem, nem elhanyagolható a munkám iránti elkötelezettségem, hozzáállásom. Az észre vettem, hogy mindig valami eltérőt írok a napi munkáimról, de összességében be kell látnom, hogy sokan irigyelnek a pozícióm és a munkaköröm miatt, így ideje, hogy Én is elégedett legyek. Ha túlzottan céltudatos és törekvő vagyok, akkor nem veszem észre, hogy valójában elértem amit akartam. Néha meg kell állnom és körbenéznem, hogy ezt akartam-e... Igen ezt, csak nem látom a saját "egomtól".

Mivel nem mindig gondolkodom normálisan, ezért nem csak a párkapcsolat, illetve a munkahely nézőpontokból vizsgálom magam, hanem egy kicsit mélyebben is. A gondolataim és érzéseim kicsit cserben hagytak mostanában... Ez alatt az intuícióim, álmaim, "látásom" elvesztését értem. Túl sokat engedek meg a külső egómnak és még ha azt hiszem, hogy "Én" használom őt, ez talán az elmúlt hetekben nem így volt. Azt hiszem, hogy van egy szint amit elérve már nem veszem észre, hogy nem a szükséges és számomra felemelő pillanatokkal foglalkozom. Hogy érthető is legyek, túl sokat töprengek, gondolkodom ahelyett, hogy mindent hagynék áramlani, de semmit sem megérteni.

Feltettem egy kérdést magamnak a bejegyzésem elején "hogy valójában miben is vagyok most és mi az amire igazán szükségem van?" és azt hiszem, hogy a választ nem fogom most megtalálni. Ez nem jelenti azt, hogy most ezen fogok töprengeni, hanem leginkább csak megélem, aztán úgy is megtudom és pont ez a döntés ami nem volt meg mostanában, amit nem tettem meg... Nincsenek döntéseim, csak vacillálok... remélek, hiszek, bizakodom, találgatok... és ez nem Én vagyok! Elfelejtettem az örök mottómat:

"Nem a képességeink mutatják meg, hogy kik vagyunk, hanem a döntéseink."

Most eléggé jól leírtam és megértettem az elmúlt napokat, és mint tudjuk a tudás hatalom, ebből is következik, hogy nem vezethet más felé az utam, mint újra felfelé... :-)

"...ffi-nek nem az igazi, de embernek nagyon kóser. Nem veszíteném szem elől..."
Ez meg mi? A férfiasságommal szerintem semmi bajom és ezt még nem is kaptam meg, de ezek szerint neki több kell. Nos nem baj, van ilyen is. Ha randizni megyek számolnom kell azzal is, hogy nem nyerem meg a másik embert magamnak és ezen tovább kell menni. Minden esetre köszönöm a beszélgetést!

Más: Már csak pár hét és végre megkezdődik a szabadság ideje. Eléggé hosszú szabira megyek, de amit leginkább várok, az a Zalakarosi üdülés a barátokkal. Igazán ránk fog férni, hogy együtt legyünk és mind ezt messze az itthoni életünktől.

Most egész héten du.-ra megyek dolgozni és szerintem a jövő héten is, így sajnos nem igazán van lehetőségem találkozni a többiekkel, de szerintem beszélek "O"-al, hogy szombaton náluk alszom... persze ha nincs más programjuk már!

Mára ennyi, szép napot mindenkinek!

David R. számomra egy új modell, mert eddig nem láttam még róla képet. Édes a gyöngy fülbevalója a tetkója felett! :-)

Eddig nem igazán írtam két fontos élőlényről, akik nagyon sokat jelentenek az életemben. Leginkább mert Ők az Én felelősségeim, a lelki ismereteim, váraim, vigaszaim, örömeim... Minden ami ahhoz kell, hogy bizalom és kölcsönös figyelem legyen. Nem kérünk egymástól mást, csak is a világot. Sokat gondolkoztam rajta, hogy miként alakulhatott ki ez a kötődés, miként lett közöttünk ennyire feltétel nélküli elfogadás. Ha haza jövök akkor Ők örülnek nekem, ha elmegyek akkor haza várnak, ha bánatos vagyok megvigasztalnak, ha örülök, akkor Ők is örülnek.

Néha eszembe jut, hogy vajon boldogok velem? Azt hiszem igen! Amikor a szemükbe nézek tudom, hogy mit mondanak, bár szó nem hagyja el a szájukat. Amit mondanak az nem több mint egy nyávogás. Egy nyávogás és tudom, hogy kell nekik valami, egy nyávogás és tudom, hogy hozzám akarnak bújni. Az egyik nem más mint egy díva a másik egy igazán sokat mozgó plüss maci.

Díva: A neve Kyra. Egy fekete házi boszorkány. Nagyon okos és egyben borzasztóan büszke is. Mindig tudja mit akar és csak is akkor történhet meg valami, ha Ő úgy döntött. Nem lehet felemelni, hozzáérni, vagy megsimogatni, ha Ő nem akarja. Viszont van valami amit mindig köteles vagyok teljesíteni felé. Ha haza jövök Ő hozzá kell mennem elsőre és köszönnöm neki.

Plüss maci: A neve Molly. Egy hosszú szőrű mozgó plüss.

Azért hívom így, mert gyerek koromban arról álmodtam, hogy megmozdul az Én plüss állatkám, és mondhatom hogy teljesült a kívánságom. Mindene az evés és az alvás. de komolyan, annyit eszik mint Kyra és Én együtt. :-)

Viszont mentségére váljon, hogy könnyen tanul. Vissza hozza a játékot, mint egy kutyus az eldobott botot, táncol, ha jutalom falatot kér (két lábon állva pörög) és hanyatt vágja magát, ha simogatást kér.

Mint ahogy írtam nagyon fontosak számomra, ezért csak is velük vagyok egész és elvihető. Ahogy Ők élnek értem, Én úgy élek értük.

Hogy egy kicsit, másoknak érthetőbb dolgokról is írjak, le kell írnom, hogy megint átrendeztem a szobát. Szerintem ez a rendezkedés, amit 2-3 havonta végzek, valami elfojtott kényszer a folyamatos változtatás iránt. Minden esetre most is engedtem a vágyamnak... Meglepő, hogy ugyan abban a szobában és ugyan azokkal a bútorokkal mennyi féle képen lehet berendezni. Ebből is látszik, hogy a változások jó vagy rossz oldala mindig abban rejlik, hogy honnan nézzük.

Holnap megint munka és vissza a hétköznapokba. Most azt kéne írnom, hogy ez így van rendjén, de azt hiszem most már erősen érik bennem, hogy megváltoztassam azt amit már évek óta meg kellene tennem. Ugyan eldöntöttem, de a tett nem követte még.

Most csak ennyi mondókám volt, talán majd holnap bőbeszédűbb leszek.

Vegyes:

Nos elutaztam a céggel egy csapat építő bulira, mi igazán jól sikerült. A célját elérte, ami az volt, hogy a vezetők egy kicsit jobban megismerjék egymást. Cegléden voltunk az új fürdő szállodában és ugyan kicsit drága szálloda, de ajánlom mindenkinek... igazán csodás hely... Hogy folytassam -persze most nem mondok újat - nagyon sok munkám is volt az elmúlt hetekben. Őszintén mondva nem is látom, hogy valaha vége lesz-e ennek a hajtásnak. Aztán tegnap este Pityu szülinapját ünnepeltük "O"-nál, grilleztünk, iszogattunk és dumáltunk. Érdekes volt mert Laci barátunkkal eléggé kitárgyaltuk a melegek jogait és elfogadottságukat ebben a kedves országunkban. Persze a vége az lett, hogy "ez van" no de ha már beszélünk róla, akkor legalább foglalkozunk a témával.

Hogy egy kicsi helyzet jelentést adjak a pasifrontól... semmi...még csak egy "szia" sincs! Érti ezt valaki? Nem azt várom, hogy minden percben valaki érdeklődjön irántam, csak annyit, hogy az az "egy" írjon már végre! Ennyire nem tévedhetett el valaki... Tegnap eszembe jutott Kisördi, hogy vajon minden rendben van-e velük, de azt hiszem ezt egy jó darabig nem fogom megtudni. Azért egy kicsit hiányzik, de ez a hajó már akkor messzi vizeken járt, amikor megpróbáltam felszállni rá.

Most azt hiszem elmegyek futni, mert nagyon kellemes idő lett kint az előbbi vihar után és kihasználom, hogy nem fulladok meg a 40 fokos levegőtől. :-)

Nem tudom, hogy tudod -e kedves olvasó, de nagyon szeretem a Twilinght című filmet és most láttam, hogy lesz második része is... tessék egy kis bemutató:

Azért a képek sem maradnak el:

Nost igazán nincs is mit kibontanom, hiszen éppen ez a lényeg, hogy ha mindig minden változik, akkor mire mondhatom azt, hogy rendben van? Egy jelenlegi helyzet? Vagy egy pillanat?

De hiszen az már el is múlt...

Talán ami most a leginkább számít, hogy csak ússzak, lebegjek... hogy az élet csak vigyen magával, mint ahogy egy hajó a kietlen vizeket sodródik előre csak annyit tudva, hogy előbb vagy utóbb mindenképpen kiköt valahova. A kikötő pedig várni fogja...

Sokan szeretik irányítani az életüket és megtervezni minden egyes percet, hogy biztosak legyenek abban, hogy kontroll alatt tartanak mindent. A másik típusú ember - ahogy Én is - leginkább rábízzák magukat egy valami egészen más kontrollra, amit igazán elmondani sem tudunk...a lényeg, hogy létezz és éld meg, hogy itt és most létezhetsz... azok akik így gondolkoznak, tudják, hogy az Ő hajóik egy kikötőbe tartanak. Hogy melyik kikötő ez? Hát "Én"!