Talán tényleg igaz, hogy képesek vagyunk megteremteni egy napunkat, talán tényleg képesek vagyunk úgy megélni egy napunkat, hogy minden jelet, minden pillanatot észlelünk, megélünk.
Nagyon jó napom volt, talán elsőre azért mert nem kommunikáltam, senkivel, csak a két macskámmal. :-) Na jó ez csak vicc volt, de most tényleg… jó volt egy kicsit, csak magamban lenni, elfoglalni magamat a HTB munkámmal.
Reggel már azzal kezdtem, hogy kitakarítottam a gardróbot és kidobáltam minden olyan felesleges dolgot ami csak helyet foglalt. Ez után kiválogattam és rendeztem az iratokat, csekkeket. Meglepő, hogy mennyire elhanyagoltam az ilyen feladatokat. Ez után egyszer csak rám jött minden ok nélkül, hogy lemosom az ablakot és letörölgetem a reluxákat. az utóbbit már bánom, mert nem volt egyszerű egyesével végig törölni.
Mindegy, a lényeg, hogy tiszta.
Nem..nem ért véget még a buzis, segriszálós takarítás, még mostam, porszívóztam, port töröltem. Persze kb. 16 –ra végeztem is mindennel, majd utána ledőltem egy kicsit és kb. 1 órát szundítottam is. Kb. 17 körül felkeltem, majd pancsi és irány vásárolni. Elmentem Tesco-ba, hogy valami kaját vegyek. :-) Nem is ez az érdekes, hanem, hogy valami oknál fogva ma minden pár akit láttam, közülük a pasi olyan jól nézett ki. Nem szoktam ennyi jó hetero pasit látni, főleg nem a fogarasi Tesco-ban, de ma az összes ott volt. Sajnáltam is mindent a betegségük miatt, de hát talán egyszer lesz lehetőségem meggyógyítani egy párat közülük. :-)
Este kemény edzés, amitől olyan izomlázam van... az ok, hogy ma eléggé keményen nyomtam. Fel akarok készülni az intenzívebb napi edzésekre.
Valahogy ma olyan nyugodt a szívem, a lelkem… a közérzetem. Talán mert rájöttem, hogy mi dolgom van még a végéig, és mit kell tennem hozzá. Egy biztos, semmi sem számít! :-)
Szép álmokat!
Michael Churchill:
0 Response to "Valahogy ma olyan nyugodt a szívem, a lelkem…"
Megjegyzés küldése