Amikor úgy véled, hogy minden rendben van körülötted és Te irányítsz, akkor jön valami és puff, rá kell döbbened arra, hogy csak illúzióban éltél, hogy csak egy álom mindaz amiben vagy és létezel. Nem tudom, hogy mikor és miért felejtettem el, de újra tudatosítanom kell Önmagamban, hogy „semmi nem számít”.
Ez a mondat így önmagában igen egyszerű és könnyen kimondható, de számomra valós és fontos értelme van. Most leginkább a pár nappal ezelőtti „előző életutazásról” szerzett élményeimre utalok, de valóban… át kellett gondolnom pár dolgot.
Egy ilyen utazást nem úgy kell elképzelni, mint ha egy nagy flash lenne és egy teljesen új világba kerülnék, hanem inkább, mint egy meditációt, egy emlékképet, vagy egy felidézett élményt.
Az elmúlt napokban igyekeztem megérteni a dolgokat és összeilleszteni a jelenlegi életemmel, de nem is olyan könnyű, mint ahogy képzeltem, Talán ezért sem írtam eddig róla még semmit.
Ami a legfontosabb, hogy megerősítettem magamat arról, hogy amit akartam azt el tudtam érni. De arról is, hogy mind ez nem számít! Ahogy az sem számít, hogy még mindig egyedül vagyok…!
És miért? Mert Én döntöttem így és volt okom, hogy így döntöttem.
Ez persze kicsit mátrix-an hangzik, de valóban így gondolom. Minden esetre ha valaki szeretnél ilyen utazáson Te is részt venni, csak ajánlani tudom.
Más: Most csütörtökig szabadságon vagyok, így tökéletes az időzítés, hogy erősen neki üljek edzeni. Lassan itt van a nyár és szeretnék szépen kinézni ha levetkőzöm mindenki elött. Vettem is stanozolol tablettát és fehérjét, meg van az edzés tervem és az elhatározásom! Azt hiszem ez az utolsó feladatom a testemmel. J Lefogytam, nem cigizem, most jöhet a formázás. J
Most kimegyek a nagymamámhoz ebédre, de este lesz még egy bejegyzésem, mert most van mit írnom, csak egyszerűen időm nincs rá.
0 Response to "Mert döntök!"
Megjegyzés küldése