Felöltöztem, felvettem a „báli” ruhám majd átmentem a barátaimhoz, hogy szórakozzunk egy kicsit, táncoljunk! Ahogy telt az este egy férfi állt meg az ajtóban és mindha megállt volna az idő, mert még mindig úgy érzem magam, mint ha ott állnék előtte és csak nézném és várnám, hogy azt mondja nekem… Szia hercegem! Ma amikor belépett az ajtón, csak annyit mondott… „szia hercegem”! Azt hiszem most egy igazi herceg képei illenek ide!
Ahogy kinézek az ablakomon és meglátom az előtte álló fenyőfa ágait, ami a rá zúdult víz súlyától behajlik az ablakom elé, azon tűnődöm, talán az elmúlt egy hétre miért tekintek úgy, mint az eddig eltelt legjobb szabadságomra? Azt hinné az ember, hogy egy szabadságnak nyaralással, pihenéssel kell eltelnie, de most már úgy gondolom, hogy ez nem így van...
Sokszor bebizonyosodott már, hogy a spontán dolgok milyen jók tudnak lenni. Tegnap elindultunk Balatonra, de az M7-es forgalma miatt inkább az M1-es felé fordultunk és Tatán kötöttünk ki végül. Zsolt javasolta, hogy oda menjünk, mert Ő Tatán született és tudja, hogy milyen jó strand van ott. Nos mindenki bele ment és elmondhatom, hogy nem bántuk meg. Szóval nem kell mindig, mindent megtervezni, néha lehet spontán élni egy kicsit.
Az a legbiztosabb, ha tisztázom a dolgokat és nem beszélek félre. Megmondom amit érzek, amit gondolok, aztán a másik majd eldönti mit kezd vele. Persze ez nem egy könnyű döntés, de most ezt kellett tennem… Más: Jól sikerült a buli pénteken, bár a társaság akivel lementem, nem igazán érezte jól magát a Retro nap miatt, de szerintem nagyon jó volt újra a régi zenékre táncolni, nosztalgiázni. Már csak azért is mert jól meg voltak szerkesztve a mai stílusra, így lehetett rájuk bulizni!
Lassan egy hónapja, hogy megírtam az Újra él a blogom bejegyzésem és ahogy megfogalmaztam, hogy milyen irányt szeretnék adni a bejegyzéseknek, meg kell mondanom, hogy most már azt sem szeretném. Nem akarok vissza térni a csöpögős, unalmas és vergődően depressziós bejegyzésekhez, mert már nem az a fiú megy az úton aki azokat a bejegyzéseket megfogalmazta, megírta. Sokakat az érdekel, hogy miben változtam meg, vagy mitől változtam meg ennyire, de úgy vélem nem egy dolog volt ami előidézte nálam ezt a változást.
Tényleg felhívott és rájöttem, hogy 24 óra igen sok idő. Vagy megismert valakit mást, vagy tele tömték a fejét hülyeséggel, vagy csak azt akarta, hogy leszopjam… de igazából mindegy…
Kértem, hogy he hitegesse az embert és annyit mondott “poén” volt a kérdése! Szerintem érzelmileg kicsit beteges az ilyen!
Jobb is így...
Szép vasárnapot!
“Ne fogd vissza magad”, ezt tanácsolta valaki… hát most nem teszem…
Pár hete a Romeon megismertem egy srácot, legyen “G”-t. Pár perc után kiderült, hogy kollégák vagyunk, csak más épületben dolgozunk. Átmentünk MSN-re a kérésemre, de észrevehetően nem érdeklődött irántam. Hagytam is, nem erőltettem a beszélgetést. Mondjuk hozzá tartozik, hogy akkor Fütyistől voltam kiakadva.
Hogy az elején kezdjem, két hete megírtam, hogy lecseréltem a képeimet a profilomon és láss csodát, egyből írt nekem. Újra neki is ültünk beszélgetni és több órán keresztül leveleztünk MSN-en, ismerkedtünk és kérdeztünk egymástól.
Persze meg is beszéltünk egy találkozót hétfőre, amihez mind a kettőnk tartotta is magát. Hogy milyen volt az első randi? Több órás séta a városban, a Dunai hidakon, a várban… és akár milyen hideg is volt, nem akartuk, hogy véget érjen a járda, vagy hogy egyszer csak vége legyen az útnak és haza kelljen mennünk. De vége lett…
Olyan volt, mint ha tinédzser lettem volna és randiztam azzal aki nagyon tetszik, de ezt nem mertem a tudtára adni. Nem mertem megcsókolni, pedig minden pillanatban erre vágytam… Amikor kiszállt az autóból érezhető volt, hogy Ő is erre várt és olyan nagy zavarban voltunk, hogy inkább nem csókolóztunk. Nem vagyok ilyen félős, bizonytalan… de most csak remegtem mint egy kocsonya. Olyan jó visszaemlékezni! :-)
Kedden is együtt voltunk, fent a Citadellán, és amint az “Elhiszed?” című bejegyzésemben írtam, nagyon kellemes és izgalmas esténk volt. “buja pillanatok a Duna parton, majd hajnali búcsúzás…”
Szerdán nem találkoztunk, mert dolga volt és kell is egy kicsit külön lenni, de csütörtökön reggel jött egy üzenetem bent… Írt és kérdezte mi van velem. Kicsit beszélgettünk és megdumáltuk, hogy érte megyek munka után és együtt vacsorázunk. Elmentünk MC-be, majd csak ültünk az autóban egy erdő szélén és hátradöntött üléseken kényeztettük egymást. Csókolóztunk, simogattuk egymás, szépeket mondtunk, nevettünk, játszottunk… Az erdő szélén… hihetetlen! :-)
Ahogy telt az idő, egyre jobban és hosszabban öleltük át egymást, majd egyszer csak feltette a kérdést. A kérdést, amit az “Igen! Válaszolta...” bejegyzésben már elmeséltem. És igent mondtam! :-) Lehet, hogy korai volt, de ha már megkérdezte, akkor miért ne… :-)
Este ahogy jöttem haza felé azon gondolkodtam, hogy vajon létezik-e a szerelem első látásra, vagy csak egy hírtelen fellángolásról van szó, Nem tudom, de nem akarok mindig különbféle kérdésekre választ keresni, csak élvezni akarom azt, ami jó!
Az elmúlt időben mindenki azt mondta nekem, hogy idő kell nekik, hogy csak ismerkedjünk és majd lesz valami. Persze, ez így is van rendjén, de nem is voltam egyik sráccal sem túl ilyen héten, mint “G”-el. Úgy véltem, hogy ez most más lesz… Miért? Mert akart, ölelt, rajongott… mindent akart ami Én vagyok…
Természetesen nem akarom, hogy már most “örökkön-örökké”-t mondjon, vagy ígérgessen, csak azt akarom, hogy ha ilyen Őrült hetünk volt, akkor azt ragadjuk meg és éljünk a lehetőséggel…
Tegnap reggel, amikor felkeltem, csak az a kérdés járt az eszembe, csak az tekintet ahogy rám nézett, az a csók amit adott nekem…
Egész nap egy jó érzés volt itt bent, legbelül, egy meleg és szédítő érzés, amit nem tudsz megmagyarázni, amit nem tudsz megfogalmazni, csak érzed….
Délutánra megbeszéltük, hogy átjön hozzám vacsorára és most már nem az autóban üldögélve lopjuk a csókokat, hanem megnézünk egy filmet, kellemesen megvacsorázunk és dumálunk.
Ez mind addig így is volt, amíg fel nem hívott a találkozó előtt kb. 30 perccel…
Mit tehetek a szabad akarat ellen? Semmit és nem is lehet!
Nem mondott rosszat, csak azt amitől tartottam…
“Gondolkodnia kell”
“Rendben, türelmes vagyok! Ez így van rendjén…”
Csak ne lennék olyan hülye, hogy azonnal kombinálni kezdenék… Miért most? Miért a szex után? Vajon a vasárnapi randink áll még? Még is ha valakinek gondolkodnia kell rajtam, akkor az tényleg rosszat jelent? Nem éreznie kéne inkább?
Megint a sok hülye kérdés amire nem akart, vagy nem tudott, illetve tudok választ adni?
Csak időt kér…
Erről viszont Fütyis mondata jut eszembe… “mással is ismerkedtem és Őt választottam”.
Nem tudok most semmit, de ha idő kell neki, hát megkapja… ha ezt szeretné. Tegnap azt ígérte, hogy ma felhív a holnapi kirándulással kapcsolatosan, hogy mi legyen, de nem hiszem, hogy valóban hívni fog. :-( Minden esetre Olgiékkal leszek du. így biztos nem fogom Én felhívni, mert nem fogják hagyni, hogy bolondot csináljak magamból. :-)
Hm.. a lényeg, hogy találtam valakit, aki tetszik nekem és szeretném vele megpróbálni, de Ő nem biztos bennem… semmi baj, hagyok neki időt átgondolni!
Nem vélem úgy, hogy teljesen hagynom kéne, mert “ majd lesz valami” ez egy fasz duma szerintem, csupán most türelmet tanúsítok, mert tudom, hogy nem vagyunk egyformák és ezért másként éljük meg a dolgokat, másra van szükségünk…
Nekem jelenleg “G”-re van szükségem, “G”-nek pedig… hát majd ma talán megtudom! Viszont van egy olyan érzésem, hogy nem beszélünk többet…
Nagyon kellemes szombatot mindenkinek!
Nick Dese:
Felkeltem és vágytam rá… vágytam rá mert hiányzott… hiányzott mert Őt akarom… Őt akarom mert megismertem…
Séta a várban, a citadellán, buja pillanatok a Duna parton, majd hajnali búcsúzás… Csók és ölelés, romantika, jövőkép és remény…
Másnap hiányzott.. nagyon… majd este újra láttam és újra vágytam rá. Csókolt, ölelt és akart…
Remény egy lehetőség iránt, egy vágy és bizalom egy másik srác iránt!
Ma gondolt rám és üzent nekem… Nagyon jó veled!
Elkezdtem visszaolvasni az elmúlt napok msn és email üzeneteit, illetve azokat az SMS-et amiket „várj”-al, vagy „Fütyis”-el, netán „Z”-el leveleztem. Mindenkiét, akit szerettem volna az elmúlt időben megismerni, szerettem volna megragadni, megérteni…Ahogy olvastam a válaszaimat, a kérdéseimet vagy az azokra kapott válaszokat rájöttem, hogy teletömtem Őket felesleges hittel, reménnyel, vagy lelkesedéssel. Olyan érzésekkel, vágyakkal, amik még kimondásra sem kerültek, amelyekben ott van a vágyakozás, hogy talán Ő lesz az életem párja… talán kincset találtam… Most már rájöttem, hogy egy tévedés volt mind. Hogy minden kimondott vagy leírt szó, csupán egy dologra volt jó, hogy végre valaki kimondja, hogy ki erőszakoljam belőlük, amire már olyan nagyon régen várok… azt a pár szót, ami a lelkemnek oly nagyon hiányzik…„…”
