Egész héten az ját a fejemben, hogy azok a pasik akikkel randiztam miért nem akartak végül is tőlem semmit? Persze Én sem hívtam Őket.. :-) Nemeszisz azt mondta, hogy nem szeretnék eléggé kapcsolatot vagy nem döntöttem el, hogy valóban mire is van szükségem. Nos ha végig gondolom, hogy milyen pasit szeretnék, nem mondanám, hogy nagyok az elvárásaim. Nem vágyok egy “plakátról lelépett” adonist, vagy egy selyemarcú szépfiúra (persze ha megadatik élek vele), egyszerűen csak legyen kisugárzása, stílusa és célja. Persze az utolsó Én legyek! :-) Szóval nem mondanám, hogy velem lenne a baj, de persze biztosan volt okuk, hogy nem kellettem nekik… úgy vélem ezen a téren a legfőbb erény, most a türelem lehet. Aztán a végén nehogy egyedül üljek és azon gondolkozzak, hogy talán elég a türelemből… 

Mindig azt mondják a bölcsek, hogy tenni is kell a dolgokért és minden lehetőséget meg kell ragadni. Ez persze igaz, de szerintem pont elég annyi amit most teszek annak érdekében, hogy megtaláljam a társam. Nem szeretnék ugyan abba a csapdába esni, mint amiben már egyszer voltam, hogy görcsösen keresgéltem és minden energiám azzal töltöttem, hogy az interneten szörföljek, vagy minden velem szemben lévő melegben a potenciális lehetőséget láttam. Ezt nem akarom…

Erről jut eszembe, hogy nagyon kíváncsi lennék rá, hogy mi lehet “kisördivel”… Most már bánom, hogy addig elmentünk annak idején és nem maradtunk meg beszélgető társak. Olyan “online” haverok… hát… már elmúlt és meg lett a következménye a tetteinknek.. :-(

Hogy valami vidámról is beszámoljak, újra beszéltem egy régi rokonommal, akivel már évek óta nem találkoztam és nem is beszéltünk. Újra bebizonyosodott, hogy a világháló csodákra képes. Mondjuk leginkább ez a Facebook-nak köszönhető, de tényleg örülök, hogy beszélgettem vele egy kicsit és megtudtam miként éli most az életét.

Mára ennyi… Kellemes hétvégét mindenkinek!