Pár igen izgalmas napon vagyok túl, de mivel jeleztem, hogy írok magamról egy kicsit többet, hát most inkább ezt pótolnám:
Nem mennék végig a hónapok eseményein, inkább olyan összefoglalás félét írnék, hogy miként éltem meg az elmúlt hónapjaimat szerelem, társ nélkül.
Sok minden azért leírtam és megosztottam veletek, hiszen volt egy pár hosszabb bejegyzésem, amiben leírtam egy adott időszakom, vagy pillanatom érzéseit, gondolatait, de sok olyan nap volt, amikor nem tudtam volna szavakba önteni mind azt amit érzek, vagy gondolok. Nem tudtam volna, mert nem lehet minden elmondani, hiszen az érzések is – mint ahogy mi is – mindenkiben különböznek és másként éljük meg, ezért is nehéz valakinek elmondani, átadni a saját gondolataimat.
Nem szeretném túlragozni és litániát írni, mert nem számít, hogy mi volt, vagy mi lesz, ami fontos, az a most, hogy most mi történik velem…
Az elmúlt hónapokban sokat dolgoztam, mert untam magam itthon… untam, hogy haza jövök és egész este a neten lógok, hát ha találok valakit, aki nem csak kefélni szeretne velem, hanem képes szeretni, rajongani, kívánni…engem… Mindig is szerettem az otthonom, de mostanában csak a magányra emlékeztet. Volt olyan hétvége, hogy semmi programom sem volt, csak itthon döglöttem és halálra untam magam. Takarítottam, TV-t néztem, PC játékkal játszottam és töprengtem azon, hogy vajon miért nem kellek olyan férfiaknak akik nekem tetszenek. Miért mindig csak olyan pasiknak jövök be akik viszont nekem nem!?
Az első része gondolom érthető, viszont a másodikat kifejteném. 1 év alatt 16 kg-tól szabadultam meg, viszont az önbizalmam még egyáltalán nem tért vissza. Biztos vagyok benne, hogy ha lemennék egyedül az Alterbe, olyan kellemetlenül érezném maga, hogy azonnal haza jönnék. Tudom..tudom… mondják a barátaim, hogy sokat változtam és jól nézek ki, de nem olyan könnyű el is hinni magamról. Nem is kövérnek érzem magam, hanem inkább csúnyának… Tudom, hogy az is igaz, miképpen addig nem fogok másnak tetszeni, amíg nem fogadom el magam… de akkor sem tartom magam jó pasinak, vagyis tisztában vagyok a korlátaimmal…
Leginkább ami zavart az elmúlt időben, hogy miért ragaszkodom a “társat” keresek elveimhez, miért nem tudom szimplán élvezni a pasikat és tovább állni!? Ha Ők mindig csak kihasználtak, akkor miért nem teszem Én is ezt? Elmegyek, kefélek, élvezem a testüket, farkukat és majd ha az egyikkel többet is szeretnénk egymástól, akkor kialakulhat valami. De ez nem Én vagyok és valamiért nem is tudok ilyen lenni. Pedig irigylem azokat akik úgy mennek át az alkalmi partnereken, mint egy buldózer, nem érdekelve a másik érzései, kérései... Persze ez az életmód sem vezet mindig oda ahova szeretnénk, ezt pár ismerősömön keresztül megtapasztaltam, de jelenleg vonzó számomra ez az életmód is, főleg, hogy ennyire kanos vagyok. Ja! Ezen pénteken sikerült enyhítenem valakivel :-)
Szeretnék egy mocsok dög lenni, de egyben vágyom egy társra is. Szerelmesnek lenni jó, de ugyan olyan rossz is ha nem érzem. Nem azt mondom, hogy depis lennék miatta, hogy egyedül vagyok (bár voltam), inkább azt, hogy sokat gondolok a szerelemre és jobban vágyom jelenleg egy társra, mint bármi másra amit tudnék…
Persze ezeket az érzéseket leginkább belül tartom, mert nem igazán férfias gondolatok, de azért bennem vannak..és ez is Én vagyok! Kicsit talán a vágy miatt tudom bele élni magam túlzottan olyan dolgokba ami mögött még nincs is semmi,…talán ezért tűnnek el hírtelen a pasik körülöttem, mert olyan energiákat sugárzom, ami túlzottan sok, vagy kitárulkozó és ez rémiszti Őket! Mondjuk azért elköszönni még lehetne!
Száz szónak is egy a vége! Szeretnék társat, de jelenleg a kannoságomat fogom csillapítani, mert teli tárral nem lehet élni! :-)
0 Response to "Én – első rész. Szerelem és sex"
Megjegyzés küldése